CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Hat évvel ezelőtt, még a „Misszió évében” indult el az a szép kezdeményezés, amely három falu híveit hívja közös keresztútra minden évben a virágvasárnapot megelőző szombaton. Sződ, Sződliget és Csörög katolikus hívei közül sokan válaszolnak évről évre a hívásra. Minden évben más-más község templomából indul a keresztút és a másik két falut is érintve ér véget egy szeretetvendégséggel.Idén Sződligetről indultak a több, mint 10 kilométeres keresztútra a hívek. Egy kb. 3 m magas keresztet visznek magukkal. Állomásonként más-más életállapotban lévők kis csoportja veszi vállára a méretes fát. A gyerekeket követik a hajadon lányok, majd a fiúk, utána az édesanyák és édesapák, majd a nagymamák és a nagypapák, de sor kerül a Rózsafüzér Társulat tagjaira és a ministránsokra is. Ahol nincs út menti feszület, ott egyszerűen leállítják a nagy keresztet és a mező közepén a természet nagy templomában kerül sor a következő állomásról való elmélkedésre. Minden évben más-más a központi gondolat, amelyre a felfűzik a keresztút állomásainak üzeneteit.
Ezen a szombaton a „Maradjatok énbennem, és én tibennetek.” (Jn15,4) evangéliumi mondat volt az origó. A bevezető elmélkedésben Avilai Nagy Szent Teréz; A belső várkastély című művének gondolataival lett kijelölve az idei cél: "Nem kevés nyomorúság és zavarodottság származik abból, hogy önnön bűneink miatt nem értjük és nem tudjuk azt, kik is vagyunk.... tompaelméjűségre vallana az, ha nem törekednénk megtudni, kik vagyunk, hanem megelégednénk eme testtel, és következésképpen csak felszínesen, szóbeszéd miatt tudnánk arról, hogy nékünk lelkünk van mivel a hit így tanítja. Ám, hogy miféle javakat rejt ez a lélek magában, ki lakik őbenne, s mily nagy értékkel bír, ezt csak ritkán vesszük fontolóra,....."
Valójában egy rendhagyó lelkiismeretvizsgálat volt ez a keresztút. Jézus követése csak úgy lehetséges, ha megértjük saját magunkat és szembenézve gyengeségeinkkel képesek vagyunk „mindennap” felvenni a keresztünket. << Jézus mondja: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen.” (Lk9,23) A kereszt ugyanis szembenézés önmagammal. Amit a szentírásban „bűn” szóként fordítanak, az eredeti görög szövegekben a „hamartia” szó. Ez a szó az íjászatban használatos és azt jelenti „célt téveszteni”. Gondoljunk csak úgy magunkra, hogy mik azok gondolataink, szavaink, cselekedeteink és mulasztásaink, amik nem az Istenre irányulnak, azaz célt tévesztenek! Egész más lelkiismeretvizsgálathoz vezet ez a gondolkodás.>> hallhattuk a harmadik állomáson. Az elmélkedések végén mindig van két-három kérdés, amin lehet gondolkodni a következő állomásig, de természetesen van éneklés és rózsafüzér imádság is.
Megrendítő volt, hogy az egyik állomásnál mindenki kapott egy szöget, és a feladatot, hogy gondolkodjon el, hogy mi az a rossz szokás, bűn, gyarlóság, gyengeség, szenvedély, betegség, amitől szeretne megszabadulni? A következő állomáson ezt fel kellett írni egy kis papírra, majd átszúrni a szöggel és beledobni egy kosárba. A következő állomásig a kosár rá volt akasztva a keresztre, ezzel is jelezve, „… amit Izajás próféta mondott: Ő vette el erőtlenségünket, és betegségeinket ő hordozta.” (Mt9,17) Az ezt követő három állomáson minden alkalommal, mindenki vett egy szöggel átszúrt lapocskát a kosárból és a következő állomásig imádkozott azért a testvérért, akinek a lapját magához vette. „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. (Gal6,2)” Így megvalósult, hogy mindenkinek a szándékára – a teher amitől szabadulni akart – legalább három testvér imádkozott. Ez szintén Jézus Urunk ígéretén alapul, aki megígérte, ha ketten egy akarattal kérnek valamit, az megadatik nekik. A XI. állomásnál egy megrakott tűz várta a zarándokokat, ahol minden lapocska elégetésre került, ezzel is jelezve a megváltás teljességét, amelyről Izajás így jövendölt: Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.(Iz1,18)
György atya és Szaniszló atya –akik köztünk élő lengyel szalvatoriánus atyák - egész úton gyóntattak. Fiatalok és régebben fiatalok közel százan mentek végig ezen a testet-lelket próbára tevő keresztúton, amely harangzúgással és szenteltvizes meghintéssel a felújított sződi templomban ért véget. A zárógondolatok után a Sződi Karitász híresen finom gulyása és süteményei várták az együtt imádkozókat.
(egy résztvevő)
Váci Egyházmegye
| KERESZTÚT 2018.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »